2010. december 17., péntek

Mai dolgaim XD



Ahm ma és tegnap megnéztem ennek a doramának ez első 3 részét. Persze nézném tovább is, de eddig van még csak magyar sub és így azért élvezetesebb, mint angolul. OHHHHH de annyira nézném már tovább ^^ rég nem láttam ennyire vicces doramát és persze az sem elhanyagolható tény, hogy Jang Geum Suk játsza a főszerepet. A kis édes. Mindig olyan jól játsza a szerepeit, de valahogy ezt kiváltképp jól =) És persze a főszereplő lány tök édes. Nagyon szimpi a személyisége (lehet azért, mert csomó hasonlóságot felfedeztem közte és köztem XD). Már most látom, hogy kb első számú kedvenc lesz ebből a sorozatból nálam. Egyébként néhány fontos momentum, ami miatt tetszik még a szereplőkön kívül: van egy lány benne, akit Sora-nak hívnak (egyébként ez a név azt jelenti koreaiul, hogy tengeri körmök ^^) és az sem elhanyagolható tény számomra, hogy a 3. részben, egy starbucks előtt lófrálnak éppen :D szóval tiszta király.

Nagyon örülök, hogy elkezdtem nézni. Annyira bele tudtam feledkezni és nem gondolkodtam annyit a saját dolgaimon. Néha jó lenne egész nap csak doramákat bámulni és semmit nem csinálni, sőt olyan jó lenne néha a doramákba költözni. De persze ez csak álom és itt is nagyon jó nekem. Csak hát...
ÁH nem is tudom hogy van ez. Annyira próbálnék mindig vidám maradni és persze többnyire ez megy is, csak néha elfog az agyalás és akkor aztán vége mindennek. Ma pl. azon gondolkodtam, hogy az emberek miért nem tudják azt tenni, amit csak akarnak és amihez kedvük van? Miért kell mindenhez ok vagy magyarázat. Miért nem élnek egyszerűen úgy, hogy nem foglalkoznak a holnappal. Csak tegyék azt, amihez kedvük van, addig amíg az jól esik nekik. Miért kell minden szart túlkombózni?

No mindegy. Egyszer erre is megtudom a választ remélem...

Bocsi a kiborulásért a végére, de ma egész nap ezen járt az agyam és muszáj volt kiírni magamból ^^

2010. december 15., szerda



tegnap megnéztem újra ezt a filmet és arra kell rájöjjek, hogy ez még mindig zseniális. ahm de az a furcsa, hogy most egész más szemmel láttam és egész más jelentése lett számomra. az a jelenet mikor Natsu és Asako ülnek az ágyon és azt vitatják, hogy azért utálják a másikat, mert pont olyan mint saját maguk... és Natsu elveszettsége és ahogy Asoko miatt talál rá saját magára... Nem tudom, egyszerűen annyira megfogott. Döbbenve, tátott szájjal néztem végig a filmet és csak gondolkodtam.
Mostanában kicsit zűrös minden, túl sokat agyalok és nem hagynak nyugodni a dolgok. Ettől a filmtől éreztem picit azt, hogy most elfelejthettem mindent, vagy épp ellenkezőleg? Nem tudom! Csak egyszerűen annyira jó volt nézni...

Ez a dal most annyira az, ami rengeteg mindent elmond rólam ^^

Na ennyit a nyavajgásomról mára. csak gondoltam megosztom veletek, az új kedvencemet :)

2010. december 12., vasárnap

butterfly effect in my stomach

PILLANGÓK!
Voltatok már úgy, hogy valami vagy valaki miatt úgy érzitek, ha rá gondoltok, hogy pillangók röpködnek a gyomrotokban?
Nekem mostanában elég sűrűn előfordul és elég vicces érzés, de tényleg :) Tiszta furcsa, de nagyon mókás és mindig nagyon jót nevetek rajta...

Na igazából csak ennyit akartam ma közölni, mert ahogy most itt ültem a gép előtt, eszembe jutott valami és hát rám tört ez az érzés és gondoltam kiírom magamból, mert miért ne :)

Na legyetek jók ^^

2010. november 29., hétfő

Másfél hét. pont ennyi ideje ismerek egy emberkét, akivel valami frenetikusan érzem magam. értelmes, okos, vicces és még kedves is. tényleg olyan picit, mintha már nagyon rég ismerném. szuperszónikus sebességgel elnyerte a bizalmam. de ez picit azért ijesztő is, mert hát mégis csak ilyen rövid ideje ismerem, de semmi rossz előéreztem nincs vele kapcsolatban. ^^ áh egyszerűen csak totál jól vagyok és fel vagyok dobódva miatta. annyit tudok nevetni rajta és néha a totális döbbenetbe ejt azokkal a dolgokkal, amiket csinál :D de ez így van jól azt hiszem :D nyáháháááá kiujjongtam magam és most megyek egy kis doramát nézeni :D

2010. november 21., vasárnap

nagyon kész vagyok



ez a videó meg annyira elvisz... tökéletes!

2010. november 8., hétfő

Kinou wa saiko datta!!!!

yo minna!

tehát gyorsan még lefekvés előtt nem túl részletekbe menően elmesélem a tegnapi napot. reggel 8kor indulás a szállodától, a napi tervezett Duna-kanyaros túrára. megint megcsodálhattuk a japánok pontosságát ugyanis 8:00 kor értek le a szálló elé...

tehát felszállás helyfoglalás a busz végén és már mehettünk is. a két kakkoi srác Hiro és Geentoku ott ültek hátul velünk, szóval a móka biztosított volt. buszon közös zene hallgatás meg dumálgatás az előző napról és persze új szavak tanulása... yosssshhhhh :D ezek betegek. tchinko, tchinko no atama, manko :D ezek mind mind olyan szavak, melyeket nem igazán szeretnék magyarul leírni, de maradjunk annyiban, hogy intim testrészeket és réseket jelöl. a srácok is megtanulták, hogy szeretem a pucit :D amit mellesleg puntinak ejtenek és halál édesek :D és meg tudják kérdezni, hogy szereted e a fütyit :D szóval nagyon produktív volt a dolog...

első megálló az esztergomi bazilika... na ott körbevittük őket mindenkinek tetszett és persze ment a baromkodás meg a képkészítás ezerrel.
aztán elmentünk még a hídhoz, amin átsétáltunk a szlovák határig. kissé hideg volt ez megjegyezném.
ezután megálltunk visegrádon, ahol beültünk egy nagyon jó étterembe. vmi vadas levest ettünk. a japánok úgy falták... jézus! hiro és geentoku ettek 5 tányérral. aztán kimentünk a teraszra és gyönyörködtünk a kilátásban ^^ tényleg nagyon szép volt.

ezután következett Szentendre. elképesztően jó volt :D de tényleg. én hintóztam Tokkival :D XD vásároltunk hiroval és geentokuval, továbbá forraltboroztunk is. hogy őszinte legyek nem igazán jött be nekik, de azért csapatták. délután kiültünk egy padra és farkasszemnézőset játszottunk meg hasonló édes játékokat <3

a buszon kiderült, mikor elkértem a címüket, hogy nem ismerik a facebookot :D létezik ilyen ember? de most komolyan. elképesztő!!!!!!!!!!!!!!! soha nem hallottak róla.

na aztán este elmentünk inni meg vacsizni velük. na az nem volt semmi. vacsorát egy fél óra alatt lepörgettük az árkádban, majd irány a kocsma. hát jézus XD mik voltak ott. XD anoooo... csúszott a sör, volt biliárd és csocsó <3 majdnem megtéptem egy lányt mert rámászott geentokura. én egész este heroval beszélgettem, de szerelmet vallottam geentokunak XD továbbá kiderítettem mi a címe Kanehara Hitomi könyvének japánul és volt yakosoku is heroval XD édes a vers amit közben mondanak, azt hiszem leiratom velük. megtanulták a mellbimbót a srácok :D továbbá megfogtam a feneküket :D nyami :D

szóval minden faszás volt regit leszámítva, de mindegy. ma elég égő volt neki a dolog XD :D

mára ennyi meg egy bambi...

képeket majd pótolom.

ja ne

2010. november 6., szombat

Egy hét a japán cserediákokkal part 1.


Sziasztok gyerekek!
Már hetek óta nem tudok normálisan aludni és nem tudok másra sem gondolni, csak hogy mindjárt jönnek a japán cserediákok. És igen végre szerda éjjel meg is érkeztek kis hazákba. Csütörtökön találkoztunk velük először. Annyira izgatott voltam mikor beléptem a suliba aznap reggel... Azt hittem már soha nem érnek oda, de végül megjelentek. Tátott szájjal néztem őket, ahogy vonultak be sorban. Mindegyik nagyon udvariasan odajött és Ohayou gozaimasu felkiáltással köszönt. Na akkor már azt hittem ott helyben meghalok, de mégsem. Már délelőtt bemutatkoztam nekik XD hoztam a formám egy nagy szép becsúszással a WC előtt. Annyira furán néztek rám én meg vissza rájuk és nevettem egy nagyot mire ők is XD édesek voltak, de tényleg. aztán egész nap beszédeket hallgattunk és előadásokat, közben pedig azért a szünetekben már ismerkedtünk is. ^^ ez a nap annyira nem volt kiemelkedő. azért elmentünk együtt még az árkádba körülnézni, segítettünk nekik vásárolni és vacsizni. elég jól sikerült a végére. este kikísértük még őket a szállodába és elbúcsúztunk másnap reggelig.

Péntek reggel a szálloda előtt vártuk őket pepével és regivel. azt hittem elsírom magam, mikor kijövet úgy köszöntöttek, hogy ohayou! mintha egy japán doramában lettem volna ^^. Egész péntek délelőtt a belvárosban voltunk a sulinál. persze mi kísértük őket oda, ami nem volt valami egyszerű menet. csak azt ordibáltuk folyton, hogy teikiken (bérlet), meg hogy migi-hidari (jobbra-balra), de itt már legalább a yakuzámmal meg a nem is kicsit sexy haverjával pacsiztunk. a dékánasszony köszöntője alatt rengeteg képet készítettünk és körbejártuk a sulit. itt azért megjegyezném, hogy mennyire sasszeműek a drágáim. egy bácsi épp blikket olvasott és már messziről kiszúrták, a meztelen nőt a címlapon és olyan édesen nevettek. aztán elindultunk felfedezni a várost. sétálgatva a legfelsőbb bíróság előtt, láthattunk egy rabot, akit láncon vittek a rendőrök. hát jöttek a felkiáltások, hogy SUGOI meg, hogy ilyet még japánban sem láttak :D aztán kiérve a mammuthoz, megetettük őket lángossal. úgy vettem észre ez egész bejött nekik, és még a csaj is nagyon kedves volt a pultban és nagyon sokat segített. ez után jött a szabad progi, amikor is a millenárishoz mentünk. hát mit ne mondjak, nagyon élvezték. közösen néztük a halakat meg tanítottuk egymást különböző szavakra... este aztán vissza indultunk a sulihoz, ahol meghallgattunk még egy előadást és segítettünk nekik a gépeknél. a nap végén haza kísértük őket. és hát na... az OYASUMI! hát az annyira édes volt. ahm mondták, hogy szívesebben jönnének velünk bulizni, de sajnos nem lehetett.

péntek este beácskánál töltöttem az éjszakát egy nem túl kellemes groove után... szombat reggel nagy rohanás, hogy odaérjünk a deákra, ahol összeszedtük a kis drágáimat. egész napos városnézés volt betervezve... voltunk a hősök terén, a vajdahunyad várában, a bazilikánál, a parlamentben és a várban is. tényleg elképeszt néha a reakciójuk. pl a csókolózó párokra nagyon rácsodálkoznak XD ez annyira édi. rengeteg új szóval gazdagodtam ma is :D és ma igazán elmélyült hironorival és gentokuval a viszonyom :D tanultunk japán és magyar nyelvtörőket és japán szavakat, melyeket kínos kiejteni :D és meglepődtek, hogy mennyi szlenget ismerek XD pl chichi=mell :D de megtanultam a feneket is hozzá ( oshiri). a nap végére ez a két baka már kihozta hogy én egy seggperverz ecchi vagyok és hogy megyünk seggfogdosós buliba :D mondom jó :D áhh imádom őket.

alig várom már a holnapot. tényleg igazán vicces lesz. megyünk a dunakanyarhoz este pedig sörözni visszük őket :)

na holnap re.

addig is ja ne.
ja és itt van pár kép :


Pepe-sannal és Bee-channal


Millenárissal szemben a kiégett vonat

Henna kao :D azaz vágj hülye fejet. Gentoku és Hironori látható a képen egyébként.


Ezt sem kell nagyon ragozni...

Na ilyet sem láttam még :D de japán fiúk mégis ülnek egymás ölében :D

Ugyan srácok leszállni rólam jó :D


2. nap már nagyon oldott volt a hangulat :D