2011. október 8., szombat

TOKYO

Hát hol is kezdjem. Tehát múlt hét szombaton felkerekedtünk felfedezni Tokyo-t. Igazából fel sem fogtam igazán, hogy hova is megyünk. Akkor tudatosult csak bennem a dolog, hogy igen, álmaim városát járom körbe, mikor kiléptem a vonatból a Shibuyai állomáson.

Na de fussunk csak vissza a legelejére. Szombaton reggel 8kor keltünk, hogy a fél 10es vonattal tudjunk menni. Enyhe sokkot kaptunk mikor kiderült, hogy kétszer is át kell szállni és hogy két óra az út. Természetesen Yuma is velünk tartott. Hihetetlenül örültem a dolognak, mert így volt, aki ismert a járást.

Ahogy leszálltam a vonatról Shibuyán, hát nem is tudom, meg tudom e fogalmazni azt az érzést. Szerintem a fellegekben jártam. ÉN VÉGRE ELJUTOTTAM A DIVAT EGYIK FŐVÁROSÁBA. Áh legalább 5 percig csak ugráltam és nem bírtam lenyugodni. SHIBUYA, értitek!!!!!???? Na gyorsan a nyakunkba is vettük a méltán híres városrészt. Az első állomásunk az állomással szembeni STARBUCKS! lol. Imádtam. Minden vágyam teljesült. :D
A kis kávénkkal a kezünkben nekilódultunk az utcáknak. Nem sétáltunk talán fél percet sem, mikor hatalmas sorra lettünk figyelmesek, amiben nagyon fura kinézetű lányok álldigáltak. Nem igazán tudtuk, hogy mi ez, de Yuma azonnal leinfózta a sort terelgető RENDŐRÖKET! SZÉRÜCSÜÜÜÜ, azaz superakció egy népszerű márkaboltban. Én ilyet még csak filmekben láttam. Hatalmas sorok álltak minden bolt előtt, ahol éppen akció volt és rendőrök irányítottak a befelé és kifelé irányuló forgalmat. Kettesével engedték be az embereket. Ha ketten kijöttek, mehetett másik kettő. Tudtam, hogy a japánok zakkantak, de hogy ennyire.

ÉS igen! A következő állomásunk na kitaláljátok mi volt?! Hát a 109-es bevásárlóközpont, a világ legjobb ruháival és cipőivel. A sírás szélén álltam. :D Maga volt a divatparadicsom. Végig jártuk mind a 8 emeletet. Hát óriási élmény volt. Ott ha valamit nem találsz meg, akkor azt sehol máshol sem. IMÁDTAM <3 Nagyon sok fura lányt és fiút láttunk. De valamiben most már biztosak vagyunk. MINDEN JAPÁN 8 számmal nagyobb cipőt hord, mint ami valójában kellene nekik és a lányok durván csámpásak. Amikor azt látod, hogy sétál előtted a lány egy magassarkúban és konkrétan minden lépésnél kijár a lábad a cipőből. akkor azért felmerül a kérdés, hogy miért.

A nap további részét nézelődéssel, ruhapróbálgatással és kajálással töltöttük. Délután kettő körül pedig elindultunk az aznapi második célállomásra, AKIHABARÁBA. Ha valaki nem tudná, ez a műszakik cikkek fellegvára. És persze OTAKU paradicsom. Mindenhol hatalmas mellű anime és mangafigurák voltak, minden sarkon meido kosztümös lányok osztogatták a szórólapokat, és az egész városrész attól volt hangos, hogy IRASSHIMASE! Nekem nagyon kaotikus volt ez a része Tokyonak. Nem élveztem kimondottan, de kellett vennem szótárgépet, és itt találni a legolcsóbbat.. Nagyon kis pöpecre sikerült szert tennem. És nem hiszitek el mennyire jó áron. 13.000 ezer yen volt. átlagban egy ilyen szótárgép 20 és 40000 yen között mozog. :D mázlim volt nagyon. Itt is elfogasztottunk még egy kávét, és gyorsan elrohantunk purikurát csinálni. Nagyon nagyon jól sikerültek a képek. :) Yuma nagyon kis gyakrolottan adta hozzá a díszeket mintákat és egyéb feliratokat. Imádom az összes ott készült képet.

5 órakor indultunk haza, hozzátenném hulla fáradtan. Szerencsére csak egyszer kellett átszállni haza fele, de sajnos végig kellett állnunk az utat. De mindegy. Megérte. :D Ja és a legjobb. 1200 yen innen a vonatjegy, de egy kis trükkel haza fele csak 130 yenbe került az utazás. Nagyon kis ügyesek voltunk :D büszke vagyok magunkra. :D majd egyszer ha lesz kedvem azt is megírom , hogyan csináltuk.

na megyek alukálni, mert holnap sportnapra megyek a suliba. a hétvégén amúgy voltunk egy házubuliban, ahol rengeteg embert ismertünk meg, nagyon bevertünk és baromi jó volt. voltunk karaokezni is. majd mindenről beszámolok a kövi bejegyzésben részletesen. előzetesben annyit, hogy ordenáré részegre itt magát mindenki XD
na legyetek boldogok a képekkel. :D

puszi

Yumával


A 109-es bejáratánál

Starbucks és snobság

Shibuya. Im coming!

2011. szeptember 21., szerda

Taifu...

Csupa természeti katasztrófa itt minden. :) Durva idő volt ma. Egy héten belül átéltem már földrengést és egy baromi nagy taifunt is. Amúgy is rettegek a széltől, ennek meg még a neve is nagy szelet jelent japánul. No mindegy.
Kezdjük az elején. Reggel felkeltünk kora reggel, hogy indulás a suliba. De nagy toporgásban voltunk, hogy ha megyünk suliba akkor mivel menjünk egyáltalán, mert ha lecsap a taifun itt kő kövön nem marad, nem hogy a biciklink egyben. Több vésztervet is kidolgoztunk arra, hogy hogyan jutunk el kedves kis iskolánkba, mire végre jött a forródrót, hogy ez azzz már a második tanítási napon nem kell bemenni az iskolába. Persze örültem mint majom a farkának, mert nem annyira voltam biztos a japán nyelvtudásomban, ugyanis tegnapról mára ajándékként nyertünk kb 100 szót és 18 kanjit plusz még 7et, amit majd elég felismerni. Ja ha már itt tartunk! TEGNAP XD Mókás volt. De tényleg. 2 órát tartottak meg. Az egyik egy szövegértéses, beszélgetéses, a másik hát nem is tudom. :D Az kivégzés a javából. Nem ehetsz az órán nem ihatsz az órán. Pisilni sem mehetsz ki, sőt ha kétszer késel, az egy egész hiányzásnak számít. :D Imádom. Ja és kaptuk a hírt, hogy ma be kell mutatkozni a japán diákok előtt. Persze a nagy szél ezt is keresztbe húzta.

Na kicsit a taifunról. ESŐ, SZÉL, SZÉLCSEND ÉS MEGINT ESŐ MAJD GIGASZÉL VÍZESÉSSEL. A házak rendesen dölöngéltek. Feküdtem az ágyon és éreztem, hogy megy alattam az ágy. úgy 130km/h-rás szélnél emberek esernyővel még simán rohangáltak. Aztán 140km/h-s szél volt kb a csúcspont. Hirtelen az áram is elment. Most mar szerencsére van. :)

na megyek lejegelem a kezemet, mert a hirtelen szél miatt a tolóajtó is nekivágódott az ujjamnak és nagyon meg van dagadva... fáj.

2011. szeptember 17., szombat

EZAZAMAZ...

Hát nem mondhatjátok, hogy nem édes az iskolás szettem ^^



Na itt meg van pár videó a karaoke bárból, ahol a héten mulattunk. Hihetetlen gyönyörűen énekelnek mind a hárman. I hope u will enjoy it guys! Amúgy jelentem másnapos vagyok. Jól sikerült a buli tegnap a finnekkel. Igen csak berúgós lett. Jonna pl a wc-ben fetrengett és hányt, a francia lány 2 óra alatt totálkárosra itta magát és kifeküdt az egyik szobában. Szegény Yuma meg szerintem sokkot kapott :D


Kezdünk berendezkedni.

Ma egy gyorsnak nem mondható orientációs óra volt csak. Két órán keresztül hallgattuk 4 féle nyelven, hogy mikre is kell itt igazán figyelni. Nem volt túl érdekes. De a könyvtári órát már nem bírtuk, úgyhogy gyorsan skippeltük a dolgot.

Suli után elmentünk a Yamada elektronikus boltba átalakítót beszerezni a konnektorokhoz. Sikerült is találnunk nagy meglepetésünkre, de persze itt is előre örültünk... Haza érve kiderült, hogy ez kb minden kacatunkhoz jó, csak a notebook töltőket nem lehet beledugni. ti tudtátok, hogy az vastagabb, mint mondjuk a fényképezőgépeink töltője? Na mindegy. Majd még alakul ez.
Ezután gyorsan elrobogtunk bringával a mellettünk lévő nagy élelmiszerboltba, ugyanis már se láttunk se hallottunk az éhségtől. Megint sikerült vásárolnunk egy halom mindent. Vettünk egy karton vizet. 470 yen volt. Ha azt megszorozzátok 2,6-tal, rájöttök, hogy mennyire nem olcsó itt semmi. Még a víz sem. Beszereztünk egy kis felvágottat meg vmi előre rántott halat holnapra kajának. Ja és kénytelenek voltunk venni egy Colát is, mert már nem bírjuk az itteni íztelenséget. Komolyan. Borzalmas. Én tudtam magamról, hogy nem igazán díjazom a japán kaját, de ez több mint sok :D Tegnap éjjel főztünk udont meg sobát. Persze mindezt előre legyártott verzióból. Az enyémnek konkrétan hipós doboz íze volt valami barna izékével a tetején. Baromi szar volt higgyétek el. Na de vissza a mai napra. Gyorsan haza robogtunk, és kitaláltuk, hogy csinálunk rántottát. Oh igen fini gombás hagymás rántotta. Baromi jó lett de tényleg. Még haza fele megálltunk egy ilyen pici zöldségesnél, ahol viszonylag olcsó volt az ubi. 120 yen volt 3 kis kígyóuborka és 250 6 nagy paradicsom. Ezentúl csak oda fogunk járni. :)

Délután aztán rendet raktunk és végre elkezdtük a mosást. Izgalmas volt :D Semmit nem találtunk rajta. Konkrétan nem tudtuk, hogy hova kell tenni a mosóport és az öblítőt, úgyhogy azonnal ment is az sos mail a Yumának, hogy jöjjön skypera, mert nem értjük mi a szitu. Feljött és azonnal írtam neki, hogy TASKUTE! Videón próbáltunk segítséget kérni, de szerencsére közel lakik, így felajánlotta, hogy átjön. 5 perc múlva itt is volt. Megoldottuk a dolgot. Ja ami fontos! A MOSÓGÉP HIDEG VÍZZEL MOS! Itt maradt velünk még egy darabig Yumácska, aztán ment dolgozni, mi meg felpattantunk a gépsárkányainkra és elrobogtunk a 100 yenesbe. Vettünk füzetet meg tolltartót. Nagyon király! Majd megmutatom.
Este tekertünk még egyet a városban. Kicsit felfedeztük magunknak Cintivel. Megtaláltuk az oterát is. Holnap világosban elmegyünk oda is. Most meg mindjárt jönnek a finnek. Azt hiszem iszunk meg ismerkedünk. Annyira nincs kedvem, de a 3. lány, aki itt lakik egy szakon van velük, így meghívta őket.

Na sorosoro ikimasu, mert tényleg mindjárt itt vannak.

Üdv néktek gyermekeim és nézzétek a képeket facebookon.

2011. szeptember 16., péntek

Végre japánban!

Először is hahó mindenkinek. Zsófi végre kikötött Japánban. Bocsi a sok késlekedésért, de elhihetitek, hogy nagyon elfoglalt vagyok. De ma először itthon maradunk és blogolunk, no meg persze a családdal beszélünk.

Hát hol is kezdjem. Talán a repülőn. Ez volt az első utam repcsivel. Kicsit felkavaró élmény volt. De münchentől egy giga mega géppel jöttünk és megvolt a tipikus japán fogadtatás is. Kinyalták a fenekünket. De azért a 10. óra végére ez a meleg fogadtatás sem segített azon a tényen, hogy kockásra ültük a fenekünket. De a srác, aki mellettem ült nem igazán zavartatta magát azzal, hogy talán egy kicsit kényelmetlen az ülés, ugyanis a 13 órát végigülte és még pisilni sem ment ki.

Na tehát landoltunk 10.15kor Naritán. Jött a fogadóbizottság elénk. Hayashi sensei kapásból a nyakungba ugrott. Jó volt így érkezni. Megvettük az első onigirinket a reptéren, aztán már irányultunk is a suliba intézni a papírjainkat. Igazából elfelejtettem, hogy a másik oldalon van itt a kormány és kisebb szívrohamot kaptam, mikor az egyik kanyarnál azt hittem, hogy szembe megyünk a forgalommal. Itt tényleg minden fordítva múködik. a csapot pl lefele kell megnyitni. wáááá akárhányszor használom telibe fröcsizem magamat. XD

A suliba érve meghívtak minket egy ebédre, ami hagyott némi kívánni valót maga után. Jó minőségű volt, meg sok és igényes is, de mondhatjuk azt is, hogy elment a kedvem a japán kajától egy időre. A városházán regisztráltuk magunakat, majd úgy négy óra fele haza hoztak minket az apartmanba. Baromi nagy. Tágas és persze mind a hármunknak adtak egy kis szeretet csomagot. Nem hiszitek el, de ebben minden van. Tüsfürdő, lábasok, teafőző.... de ebből is 3at kaptunk... :D felmerült bennem, hogy vajon miért is van egy lakásban 3 teafőző... de inkább nem keresem a választ.

még első nap találkoztam yumával, aztán szépen lassan a többiekkel is. jó volt mindenkit újra látni. satoshi és eri még mindig ugyan olyan cukik. tegnap pl. elmentünk karaokezni. satoshi egy számba bele énekelte eri nevét és azt, hogy vele akar lenni. vagy valami ilyesmit. áhh imádtam. itt minden japcsi baromi jól énekel. ^^ végre egy igazi japán karaoki bárban jártam. hihetetlen volt.

na de vissza az időrendhez. tehát. :) első nap este feljött yuma ide, de nem sokat maradt. másnapra megbeszéltünk egy találkát vele a ház előtt. rengeteget segített. szerzett biciklit, meg vettünk telefont. közben becsatlakozott satoshi meg eri is. nagyon sokat baromkodtunk. a nap végén elmentünk nagybevásárlást tartani. na az megint egy élmény volt. minden új, semmiről nem tudjuk, hogy micsoda, de eri nagyon jól elnavigált minket. az árakról nem nagyon akarok írni. elég annyi, hogy 950 yen egy fürt szőlő. rengeteg érdekes dolgot láttunk. jajjj. :D élmény minden egyes perc.

másnap suli volt. évnyitó... 2 óra beszédekkel és percenkénti meghajlásokkal. utána állófogadás várt bennünket. a placement tesztet háromnegyed 5kor írtuk. ajj. közben átéltem életem első földrengést. durva érzés. lol.

nem is igazán tudom mit írhatnék. annyi minden van. jajj. most szerintem lassan befejezem. aztán majd szépen lassan kiírok mindent. :D

bb :)

2011. augusztus 8., hétfő

ahogy telnek a napok...

egyre inkább azt érzem, hogy nagyon félek. hirtelen minden olyan jónak tűnik itthon. így nagyon nehéz lesz elmenni. szép lassan elkezdtem elbúcsúzni a barátoktól és persze a családot is szoktatom a gondolathoz, hogy ha elmegyek, akkor aztán egy évig senki nem lát. pont tegnap beszéltük meg anyáékkal, hogy karácsonykor anyu meglátogat majd Toganén. ^^ ennek baromira örülök, és kicsit azért meg is könnyebbültem. nem tudom hogy viselném, ha tényleg egy évig nem látnék senkit a családból.

ma anyával átbeszéltük, hogy milyen ruhákat akarok kivinni. mondhatom szépen kezdte. XD fogta a vadonatúj egyszer viselt pulcsimat és véletlenül varázsolt rá egy akkora lyukat. azt hittem elájulok. anya meg csak röhögött XD na jó. vicces volt. de akkor is. az új pulcsim. most vehetek egy újat :) remélem találok ugyan olyat, mert ha nem, akkor nagyon morci leszek ám.

ma egész nap japánoztam. holy shit... szét megy a fejem, és nem igazán tudom, hogy okosabb lettem-e vagy sem. de muszáj valamit csinálnom magammal, mert így nem lesz velem semmi. pont egy hónapom van még. addig egy elég biztos tudást kell magam mögé parancsolni. pont ezért elkezdtem ma nézni egy japán doramát. ki gondolta, hogy gyártanak a you're beautifulból japán verziót is. XD RETTENETES! na jó. talán annyira nem, de messze elmarad a koreai mögött. mondjuk mindig is így volt. mindenből a koreai a király. igazából én zenében is filmekben is mindig koreai párti voltam. a kezdetektől. a japánok ebben baromira elmaradnak. és divat terén is. :) de ettől függetlenül imádom őket <3 reméljük, akkor is ezt mondom, ha egy év után visszajövök.

ajjj. annyi dolog van még, amit meg kell csinálnom. még nincs vízumom, vennem kell egy csomó mindent, új bankszámlát kell igényelnem, a suliban is el kell rendeznem a dolgokat, és még repjegyem meg bőröndöm sincsen. wááááá. totál káosz minden. de addig semmit nem tudok érdemben csinálni, amíg meg nem jönnek a papírok a vízumhoz. utálok várni. remélem azért jövő héten várható már valamilyen fejlemény ez ügyben is...



2011. július 21., csütörtök

Zsófi menni Japán ^^

Kedves mindenki!

Úgy néz ki elhagyom egy kis időre ezt az országot. Egész pontosan egy egész évre, és már szeptemberben indulok. Még bele gondolni is félelmetes, hogy egy egész évig nem láthatom a barátaimat és a családomat, de mindemellett hihetetlenül izgatott is vagyok, és már nagyon várom. Végre megvalósul az, amire már évek óta várok. Megyek JAPÁNBA! Még mindig nem tudom igazán felfogni.
Szerencsére, azért vár kint pár ember, úgyhogy azért nem leszek teljesen magamra hagyva. Nagyon bízom abban, hogy végre helyre állnak a dolgaim, és rájövök arra is, hogy mit akarok magammal kezdeni. Az biztos, hogy nem lesz gyaloggalopp. Angolul fogok japán tanulni. Ez már önmagában is nehéz feladat nekem, de meg tudom csinálni.
Tényleg nagyon sok kétely van azért bennem. Végre rendeződtek bennem a dolgok, és Colmonnal is jól alakult minden. Éppen el kezdtünk megint randizni, ami mellesleg hihetetlen jó volt, mikor kiment Pekingbe és Mongóliába egy hónapra. Megbeszéltük, hogy továbbra is randizgatunk, ha visszajön, dehát... Jött a telefon, hogy mégis mehetek Japánba. Sajnálom, hogy most ez így alakult. Tényleg igazán úgy éreztem, hogy van értelme vele újrakezdeni. Sokat változott, és nagyon jó irányba. Rossz lesz itt hagyni, de persze ez egy olyan lehetőség, amit nem szabad elszalasztanom. Valószínűleg teljesen megváltoztatja majd az életemet. Megtanulok megbecsülni dolgokat, amik most jelentéktelennek tűnnek. Remélhetőleg elsajátítok két nyelvet, amit a jövőben fogok tudni használni. Majd meglátjuk.

Már egy hete a papírok miatt futkozok. Hihetetlen mennyi nyűg van egy ilyen ösztöndíjjal. Nem igazán tudok emiatt másra koncentrálni, így anyáék is tök idegesek már, hogy nem kattanok le már erről a témáról. Talán az egyetlen dolog, ami most eltereli a figyelmemet, pár Kdrama. City Hunter függő lettem időközben és You have fallen for me!!! Jézus. IMÁDOM ŐKET!!! Na de ez már egy másik téma és egy másik bejegyzés lesz :)

Legyetek rosszak!